Junior Summer University
Junior Summer University
2009. július 16-29
II. Nyári Egyetem Kolozsvár
"... ez egy olyan országos oktatási projekt amelyet az OSUBB hozott létre elsőként Kelet-Európában, XI.-es diákok vehetnek részt benne akik fel vehetik a kapcsolatot a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóival és megkapják a lehetőséget, hogy a két hét alatt kipróbálják magukat, mint egyetemisták, hogy később majd könyebben választhassák ki a számukra legoptimálisabb szakot."
A PROGRAM LEÍRÁSA:
A Babeş Bolyai Tudomegyetem Egyetemi Hallgatók Szervezete ( OSUBB ) 2009. július 16-29 között szervezi meg másodszor a Junior Nyári Egyetemet. A projekt legfontosabb tevékenysége a tanítás, tanulás szimulálása, ami egy bevezetőt képez a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egyetemista életébe. A résztvevők száma 360 akik az egész országból jönnek, ők az idei XI.-es végzős osztályokba járnak. A diákok a programon belül kurzusokon, szemináriumokon és laboratóriumokon vehet részt annak megfelelően amit első évben tanulni fognak. A kurzusokat egyetemi tanárok és doktorandusok fogják tarani. Annak megfelelően, hogy a XI.-esek milyen szakot kértek a jelentkezési ürlapon, annak a szaknak a kurzusain vehet részt. A formális oktatás mellett a projekt célja létrehozni nem formális oktatást is ennek keretében javasolt tevékenységek: előadások, tájékoztató előadások, szociális tevékenységek, viták stb.
A Junior Nyári Egyetem célja, hogy egy olyan programot állítson össze amely tulajdonságai egy gyakorlati útmutatóként szolgálnak, azok a diákok számára, akik folytatni szeretnék tanulmányaikat egyetemi szinten, lehetőséget kapnak, hogy betekintsenek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatásába. A projekt azoknak adiákoknak kínálja fel a segítséget akik még határozatlanok azzal kapcsolatban, hogy hol szerenék folytatni tanulmányaikat. A programok révén a XI.-es diákok tapahozhassanak.
A PROJECT CÉLJA:
A Junior Nyári Egyetem célja, hogy promoválja a felsőoktatást, a középiskolai diákok pontosabban a XI. osztályosok körében, a Babeş-Bolyai Egyetemet használva mint oktatási eszköz.
CÉLOK:
- Információkhoz való hozzáférés megkönnyítése a Babeş-Bolyai Tudományegyetem karain belül.
- Több mint 360 XI.-es diák tájékoztatása egyetemi szintű lehetőségekről
- Egy általános kép kialakítása arról, hogy mit jelent a Babeş-Bolyai Egyetem hallgatójának lenni, és egy rövid bemutató átadása az egyetem infrastruktúrájáról.
- Ennek a diákokat tájékoztató programnak az állandósítása az egyetemen
- Az OSUBB bevonása mint valós oktatási eszköz a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen
- A licista diákok ösztönzése a tanulásra
RÉSZTVEVŐK:
- A projekten csak azok a diákok vehetnek részt akik a 2008 - 2009 tanévben végezték a XI. osztályt
- A kiosztott helyeket különböző etnikai csoportok között osztják ki, mint a román - magyar, német, roma stb. - A gyakorlatban a multikulturalizmust 5%-ban támogatja a Babeş-Bolyai Tudományegyetem
- A kiosztott helyek között 10%-ban olyan diákok kapják akik ugymond hátrányos helyzetű településekről érkeznek gazdasági vagy szociális szempontból.
- A kiosztott helyek között 15 olyan diák kap ösztöndíjat ezen a projekten akik hátrányos helyzetű családi körülményekkel rendelkeznek. Az ösztöndíj magába foglalja a jelentkezési díjat, az utazási költségeket, és zsebpénzt az egész projekt időtartamára.
- Olyan felvételit szerveznek 15 magyar diáknak ami ugyanolyan mint az egyetemi felvételi és ők magyar kurzusokon vehetnek részt.
- Azok akik német vonalon szeretnének továbbtanulni, nekik is lehetőségük van a program ideje alatt ezt kipróbálni.
PROGRAM:
A Junior Nyári Egyetem négy elemből áll:
I. BBTE bemutatása – ennek a célja az, hogy a résztvevők jobban megismerjék az egyetemet és a Kolozsvári egyetemista életet.
(a) alap - a 21 BBTE kar bemutatása és a diákok bevezetése az egyetemi oktatás stílusába;
(b) forma – az egyetem infrastrukturális keretének bemutatása, a diákok a következő intézményeket vehetik igénybe a tanulmányi fejlődésük érdekében: Kutatási Központ, a Lucian Blaga egyetemikönyvtár, Kulturális Központok, Media kozpont UBB, Szakmai Tanácsadási Központ, Központi „Prof. Iuliu Haţegan” Park, „Alexandru Borza” Botanikus Kert, az egyetem múzeuma , Csillagvizsgalo stb.
II. A BBTE-n való tanulás és fejlődés szimulálása:
A projekt ideje alatt a diákok csoportokat alkotnak a szerint, hogy kit milyen egyetem érdekel, mindegyik egyetem képviselve lesz egy csoport által. Ezek a csoportok a következő oktatási program alapján fognak dolgozni:
(1) Öt nap kurzus - két-három kurzus naponta (plusz laboratóriumok, szemináriumok). Ebben az időszakban a csoportok annak a karnak a kurzusaira fognak járni ahova fel vették öket. A kurzusokon leadott anyag bevezető jelegu. Átlagosan
30 órás lesz a tanfolyam ami magába foglalja a szemináriumokat / laboratóriumokat is (kb. 6 óra / nap).
(2) Két nap előszesszió - ez a két szabad nap arra szolgál, hogy a diákok kellő képpen felkészülhessenek a vizsgákra.
(3) Három nap szesszió - ezalatt a három nap alatt a diákok bemutathatják, hogy mennyit fejlődtek. Mindegyik tantárgyból egy rövid vizsgát fognak letenni.
(4) Egy nap beszámolók - ennek a napnak a lényege az, hogy nyílt vitára ösztönözze a résztvevőket és szervezőket, hogy megosszák egymással az észrevételeiket mi volt jó és mi volt rossz a programban.
III. Nem-formális rész:
A projekt egy sor olyan eseményt és tevékenységet is tartalmaz, amelyek során az egyetemen használt fogalmakat és mechanizmusokat is elsajátíthatják Az OSUBB tagjai tájékoztató előadásokat tartanak amik a következő témákat dolgozza ki:
- „Babeş-Bolyai Tudományegyetem – bevezető kurzus”.
- „Bologna Rendszer tevékenysége”.
- „A nem formális képzések hatása a szakmai előrehaladásban”.
IV. Szabadidő rész:
A szervezők által kínált program tartalmaz szabadidős tevékenységeket is: tematikus bulik, kirándulások, olyan szórakozóhelyek bemutatása amelyeket az egyetemisták is szívesen látogatnak.
Elismerések:
I. Az OSUBB önkéntesek a Gala de decernare a premiilor pentru implicare în comunitate díjkioszton lettek kitüntetve 2008-ban Kolozsváron.
“Az Év Legjobb Önkéntesei” díjat az OSUBB Junior Nyári Egyetem 2008 önkéntes csapata nyerte meg, a TIFF önkénteseivel szemben.
II. Junior Nyári Egyetem programját jelölték a People for People Galára, IV. kiadás, Bukarest, 2009.
2009-ben, az OSUBB csapatát jelölték a
People for People Gálára a
Cea mai bună campanie de voluntariat public kategóriában.